Ugrás a fő tartalomra

Kirúgták-e a zsidókkal és hitgyülisekkel szemben, a jobbikosoknak igazat adni merészelő bírót? -vagy csak kényszerítették a lemondásra(?)...


   Áder mindenesetre készségesen felmentette a hivatalából...
*
"Lemondására tekintettel" Takács Péter Attila bírót július 30-ai hatállyal felmentette bírói tisztségéből Áder János köztársasági elnök - derült ki a pénteki Magyar Közlönyből. A lemondás oka nem ismert, a felmentést pedig az államfőnek bővebben nem kell megindokolnia.


Legnagyobb sajtóvisszhangot kiváltó ügye a Jobbik-Karsai per volt. Ebben tavasszal, első fokon a bíró kimondta, hogy nem neonácizható a Jobbik, a bíróság pedig elmarasztalta Karsai László holokauszttörténészt, aki 2011 decemberében, az ATV egyik műsorában így minősítette a pártot. Karsai ügyvédje hiába magyarázkodott azzal, hogy a per tárgya nem annak eldöntése, hogy a Jobbik neonáci-e vagy nem, hanem a "tudományos szólásszabadság", a bíró a Jobbiknak adott igazat, és megállapította, hogy ebben az összefüggésben a neonáci jelző használata a történész részéről "teljesen öncélú, és ezért indokolatlan" volt. Sőt, a bíró a Jobbik jogi képviselője által bizonyítékként becsatolt tanulmányra hivatkozva azt is hozzátette: a szakértők ma már a szélsőjobboldali jelzőt is túlságosan erősnek tartják, nemhogy a neonácit.
Karsai László történész még kollégáit is megkérte, hogy írjanak a párt ...
 
  • Nem nácizható a Jobbik

  • A Fővárosi Bíróság ítélete szerint nem nevezhető neonácinak a Jobbik. Karsai László történész, még kollégáit is ...

  • 2013.03.24. - Feltöltötte: nemzeti1tv
  •  
  • Ugyanennél a bírónál nyert néhány hónapja helyreigazítási pert Novák Előd is a Hetek nevű hitgyülis lap ellen, sőt hozzá került volna vissza első fokra az Alföldi Roberta által a Jobbik-alelnök ellen indított egymillió forintos kártérítési per is, miután a másodfokú bíróság megsemmisítette a politikus első fokú elmarasztalását.
     
    (Forrás: Kuruc.info 2013.07.27. - Népszava korrigálva)
    A Justitia szobor Stróbl Alajos munkája, az Igazságügyi Palotában volt található. Fotó: Göröntsér Vera, 2012. Nem a cikk részét képezi.*B.Kiss-Tóth László

    Népszerű bejegyzések ezen a blogon

    A körmendi Tánczos-ügy

    (A kép forrása: Kuruc.info) Szenzáció(!): -Megvan(nak)                                           a valódi gyermekgyilkos(ok)! Felháborító(!) -Tánczos Gábort ártatlanul ítélték el 13 évre, amelyből 10 évet le is ült! -az elkövető(k)  anyagát a hatósági gazemberek 50 évre titkosították! * Miközben az Orbán-kormány az 1998-as Aranykéz utcai robbantásos merénylet elkövetőit éppen napjainkban tartóztatta le, az ugyanebben az évben brutális kegyetlenséggel megölt körmendi 11 éves kislány, H. Zsófi valódi gyilkosát/gyilkosait futni hagyják. Az Újbuda Televízió múlt havi adásában az 1998-as nyomozás során közreműködő rendőrségi grafológus, dr. Lépold Józsefné megdöbbentő kijelentést tett: A valódi gyilkos már megvan, de 50 évre titkosították az ügyet! Mindez közvetetten alátámasztja a Magyar Jelen 2007-es oknyomozó riportját, ahol azt bizonyították, hogy egy befolyásos zsidó szekta gyilkolta meg rituális okokból a 11 éves kislányt. Tánczos Gábor pedig ártatlanul ült 10 évet.
    Az 1998-as gyilkosságot ny…

    A zsidó olimpiára még várni kell, de addig is itt van a kulturális fesztiváljuk - 7 helyszínen, 11 napon át

    Nem MI mondjuk….

    (A bódító, fáradságos nap után egy kis ’öntudatlan’ pihenés…) A kép illusztráció.
    Hét budapesti helyszínen várja a közönséget a 20. Zsidó Kulturális Fesztivál könnyű- és komolyzenei koncertekkel, valamint színházi és irodalmi programokkal szeptember 3. és 14. között.
    A fesztivál előprogramjaként augusztus 27-én a Frankel Leó úti Zsinagógában klezmerestet rendeznek. A Dohány utcai Zsinagógában szólal meg többek között a Budapest Klezmer Band és a Budapest Bár közös koncertje, a Trio Midnight Szakcsi Lakatos Bélával és Tony Lakatossal Gábor S. Pál dalait idézi meg. Fellép továbbá Koncz Zsuzsa és zenekara, Révész Sándor, a Sabbathsong Klezmer Band és a 100 Tagú Cigányzenekar, a Budapest Jazz Orchestra, Joanne Faulkner és Balázs János, valamint Shmuel Barzilai, Nikola Davis és Nógrági Gergely kántorok.

    A kommunista Keresztapa

    "Orbán Viktor és Csányi Sándor kézfogása a bankvezetőkkel való találkozáson. Orbán az összes bankárral csak kezet fogott, a meghajlás csak Csányinak járt"... Óriási protokolláris baklövés így meghajolni, megalázó. Mindjárt kezet csókol! Azért látszik az alá-fölé rendelési viszony... "Nekünk Brüsszel és a Pénzvilág nem diktálhat!" "Nem leszünk gyarmat!" Már tényleg nem...  "amikor a kormány pénze a bankároktól függ,
        akkor a bankárok, nem pedig a kormány irányít;
        a kéz ami ad, felette van a kéznek, ami kér.
        A pénznek nincs hazája; a pénzemberek nem hazafiak,
        és nincs becsületük,
        kizárólagos céljuk a nyerészkedés"
    (Bonaparte Napoleon) A Fejér megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági szervének  Orbán Viktorról  1982. májusában készített környezettanulmányából:       „…esetenként öntelt, beképzelt, rátarti magatartást tanúsít...társaihoz való viszonyában néha képmutató, érdek centrikusság jellemzi. Képességeit közepesre értékelik…ideáljai…