Ugrás a fő tartalomra

Kétéves munkaerő a gaz náci munkatáborokban?

A Kuruc.info olvasójának levele:

Igen érdekes cikkre találtam, ami a New York Times-ban jelent meg 1945. április 24-én az AP hírügynökség előző napi híre alapján. Ez teljes mértékben cáfolja a holomesét a gyerekek (15-16 éves kor alattiak - az adat a mindenkori mesélő fantáziája szerint változó lehet) azonnali és kíméletlen kiirtásáról.
 
862 csontig lesoványodott szovjet gyermekrabszolgát talált a Vörös Hadsereg a Lodz melletti felszabadított táborban
 
A Lengyelországban előrenyomuló orosz csapatok egy szörnyű német gyermektáborra bukkantak, ahol a sovánnyá éheztetett fiatalok százait veréssel fenyegetve kényszerítették arra, hogy német gyártelepeken robotoljanak - közölte ma a londoni szovjet nagykövetség.
A Vörös Hadsereg egészségügyi szolgálata részéről K. R. Szokolenko alezredes által készített jelentést közzétevő nagykövetség bejelentette, hogy a 862, 2-től 15 évesig terjedő életkorú gyereket Lengyelország középső részén, a Lodz melletti Konsztantynow település egy komor épületében találták. Az alezredes azt is jelentette, hogy 300 idősebb gyereket Berlin felé szállítottak tovább.
Ne lőjetek, szovjet gyerekek vagyunk! - kiáltás fogadta a Vörös Hadsereg egységeit amint az épületbe nyomultak, jelentette Szokolenko alezredes. A csapatok a készletükből az összes élelmet sürgősen szétosztották, majd Moszkvától még több élelmet és segítséget kértek."
A jobb megértés érdekében le kell szögezni, hogy Konsztantynow település pár kilométerre fekszik Lodztól. 1945. januárjának közepén foglalták el a szovjetek, majd két héttel előbb, mint Auschwitzot. Így a jelentés alapján az derül ki, hogy a gyerekek (2 és 15 év közöttiek) már 1944-ben német fogságban lehettek, vagy annál korábban is ("szovjet gyerekek vagyunk"), valamilyen érthetetlen okból mégsem megsemmisülés lett a sorsuk, hanem egy jobb-rosszabb ellátás és a kivonuláskor sem ölték meg őket, pedig ha a németek ismerték volna már akkor, hogy mit ír elő a háború után a holodogma, biztosan nem így tesznek, elkerülendő a holokauszt-relativizálás bűntettének még a látszatát is.
(Skorzeny)
(Forrás: Kuruc.info 2013.06.23.)*B.Kiss-Tóth László







-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Perge Ottó:
Hátrálnak a holoparaziták: hazug holokauszt-visszaemlékezésekről rántja le a leplet a Daily Mail

Én magam már korábban felhívtam a figyelmet: az üldözött („újabb népirtásra készülődő”, „gyűlöletkeltő”, „rasszista”, „náci”, „őrült”, „tudatlan” stb.) revizionista történészek kutatási eredményei nyomán a hatalmas erejű holokauszt-ipar lassú visszavonulásba kezdett. Íme, az újabb bizonyíték a kényszerű meghátrálásukra: a „fősodratú” (vagyis cionista) médiumok körébe tartozó Daily Mail online kiadása június 21-én terjedelmes cikket közölt néhány állítólagos holokauszt-túlélő hazug visszaemlékezéseiről.
A „tudatlan”, „gyűlölködő” és „náci” revizionisták már jó ideje mondogatják, hogy a szóban forgó memoárokban nyilvánvaló képtelenségek, az ismert történelmi tényekkel összeegyeztethetetlen megállapítások szerepelnek. A „holokauszt-tagadók” szűk körét leszámítva azonban csak keveseknek van bátorsága a magukat holotúlélőknek nevező személyek visszaemlékezéseit kritikus vizsgálatnak alávetni. Csakhogy most úgy látszik, megtört a jég.

Joe Corry
A Guy Walters neve alatt megjelent cikkben szereplő egyik állítólagos „holokauszt-túlélő” egy Joe Corry nevű szélhámos, aki 1990-ben napvilágot látott könyvében számos légből kapott ostobaságot írt le. Így például azt állította, hogy Hollandiában „náci kísérleti megsemmisítő táborokban” járt, továbbá megmentette a neves atomtudóst, J. Robert Oppenheimert. „A horror és a brutalitás döbbenetes bizonyítékait láttam, melyek minden emberi képzeletet túlhaladnak… Az emberek bokáig érő sárban és emberi ürülékben feküdtek, másztak, vánszorogtak… Holttestek halmait és élő csontvázak hosszú sorát láttam” – írta például a holoszélhámos visszaemlékezésében, melynek hitelességét a revizionista történészeken kívül hosszú időn keresztül senkinek sem volt bátorsága kétségbe vonni. Ráadásul a memoárt a jövő esztendőben a Simon & Schuster Kiadó újból ki szeretné adni. A Daily Mail cikke azonban most feketén-fehéren leszögezi: Joe Corry története nem lehet igaz, mivel: 1. Oppenheimer a háború idején az USA-ban tartózkodott, 2. Hollandiában nem létezett „náci kísérleti megsemmisítő tábor” (másutt sem, de ez más kérdés), 3. a hollandiai koncentrációs táborokat már azelőtt felszabadították a szövetségesek, hogy Corry állítása szerint ott járt volna.

Binjamin Wilkomirski
De a holohazugságok kiagyalóinak névsora meglehetősen hosszú. Egy bizonyos Binjamin Wilkomirski például 1995-ben Fragments: Memories Of A Wartime Childhood (Töredékek: Emlékezés a gyerekkorra a háború idejéből) címmel jelentette meg visszaemlékezését. Wilkomirski azt állította magáról, hogy Auschwitzban és Majdanekben raboskodott. 1998-ban azonban egy svájci újságíró leleplezte a gazfickót, rámutatva az alábbi tényekre: 1. a memoár szerzője az auschwitzi tábor közelében sem járt, 2. eredeti neve pedig Bruno Grosjean, és egy árvaházban nőtt fel.
Egy másik holobűnöző, akinek a „vallomásaiban” egy ideje már nem kötelező hinnünk, Herman Rosenblat. Ő 1996-ban úgy „emlékezett”, hogy kisgyerekként a buchenwaldi táborkomplexumhoz tartozó Schlieben lágerben volt fogva tartva. Rosenblat felidézte például, hogy egy Roma nevű kislány almákat és kenyereket dobált be neki a láger kerítésén keresztül, és ennek a hősies segítségnek köszönhetően maradt életben. A holomese úgy folytatódik, hogy 1957-ben „hősünk” New Yorkban véletlenül találkozott azzal a bizonyos Romával, akit azután el is vett feleségül. Minden jó, ha a vége jó. 2008-ban Rosenblat megjelentette Angel At The Fence (Angyal a kerítésnél) című visszaemlékezését, melyből 17 millió dollárért filmet is készítettek. Csakhogy néhány ténylegesen Schliebenben fogva tartott „gyűlölködő” személy is megszólalt, akik felhívták a figyelmet többek között arra, hogy a láger kerítéshez vezető közút le volt zárva, és a német őrök senkit sem engedtek a közelbe. Mivel a szerző más állításai is nyilvánvaló képtelenségnek bizonyultak, a könyv kiadását az utolsó pillanatban leállították.

Herman Rosenblat
A Daily Mail cikkében további elrettentő példaként szerepel Misha Defonseca 1997-ben megjelent Misha: A Memoir of The Holocaust Years (Misha: Visszaemlékezés a Holokauszt éveire) című, ugyancsak megfilmesített „alkotása” is. Misha könyvében arról írt, hogy miután szüleit letartóztatták, ő hétéves kislányként nekiindult a világnak, és 1941-től kezdve háromezer kilométert gyalogolt szerte Európában, erdőkben bujdokolt, és farkasok nevelték fel. 2008-ban a Bostonban élő hölgy a párizsi Le Figarónak és a brüsszeli Le Soirnak eljuttatott nyilatkozatában elismerte, hogy nemzetközi bestsellerré vált, 18 nyelven megjelent, több millió példányban elkelt könyve kitalált történeten alapszik. „Mindig elmondtam magamnak egy életet, egy másik életet, amely messze vitt a családomtól, azoktól az emberektől, akiket gyűlöltem” – magyarázkodott az akkor 70 éves asszony, aki közölte még, hogy igazi neve Monique De Wael, 1937-ben Belgiumban született, és csak négyéves volt, amikor szüleit letartóztatták a nácik, és a nagyapja, majd nagybátyja nevelte fel. Az „önéletrajz” tartalmával ellentétben azonban családja keresztény volt, szüleit az ellenállásban való részvételükért tartóztatták le, és végezték ki. Állítása szerint gyűlölte az apját árulónak nevező rokonait, akik felnevelték, és ezért „kezdte magát zsidónak érezni”. A farkasokat pedig azért keverte bele a történetébe, mert mindig is „vonzalmat érzett” irántuk. „Végül mindent összekevertem. Néha magam sem tudom, mi történt meg valóban, és mi csak a belső világomban. Bocsánatot kérek mindazoktól, akik úgy érzik, becsaptam őket” – vallotta be hazugságát a holoszélhámos asszony. (Defonseca lelepleződéséről annak idején hírportálunk is tudósított.)

Misha Defonseca
Súlyos ellentmondásokba keveredett a hősként ünnepelt Denis Avey is, aki 2011-ben megjelent The Man Who Broke Into Auschwitz (Az ember, aki betört Auschwitzba) című „önéletrajzi könyvében” írt valótlanságokat. A Daily Mailban megjelent írás szerzője, Guy Walters akkor fogott gyanút, amikor ugyanazokat a képtelenségeket kezdte szajkózni, mint az 1995-ben írt holokauszt-visszaemlékezésével csúnyán felsült ausztrál Donald Watt, aki azt állította magáról, hogy valamelyik birkenaui krematóriumban dolgozott. Nemrég jelent meg továbbá Charles Waite: Survivor Of The Long March: Five Years as a PoW 1940-1945 (A hosszú menetelés túlélője: öt év hadifogolyként 1940-1945) című könyve, melyben ugyancsak meglehetősen gyanús holokauszt-közhelyek szerepelnek. A már-már a holokauszt-revizionizmus határait súroló cikk szerzője, Guy Walters idézi a visszaemlékezés egy jelenetét, melyben egy német SS-őr az egyik koncentrációs táborban az egyik zsidó anyától elragadott egy csecsemőt, majd a földre dobta, és „akárcsak egy futball labdát”, rugdosni kezdte. Az ilyesfajta történetekben azután rendre a gaz náci lelövi az édesanyát, a kisgyerek pedig ott marad élettelenül a földön. Így történik ezúttal is. És bár Guy Walters szerint az őrök gyilkolhattak gyermekeket, „valójában a hasonló esetek hihetetlenül ritkák lehettek, egész egyszerűen azért, mert a csecsemők megölése a szüleik szeme láttára aligha a legjobb módszere egy vagonnyi fogoly megnyugtatásának” – érvel Guy Walters. A szerző még egy további teljesen logikus indokkal is cáfolja a kisgyerekeket tömegesen lemészárló és tűzbe hajigáló nácikról szóló történetek hitelességét: „Mindemellett a legtöbb őr egyáltalán nem akart gyerekeket gyilkolni, már csak azért sem, mivel a gázkamrákat részben éppen azért hozták létre (a hivatalos holotörténészek állítása szerint! – P.O.), hogy a kivégzést végző katonákat megkíméljék a gyilkosság látványától.” (Hasonló érvekkel magam is előhozakodtam a Kuruc.info hasábjain lezajlott két holokauszt-vita során, vitapartnereim azonban megfontolni sem voltak hajlandók a véleményemet.)
A cikket jegyző és a gázkamrák létét elfogadó Guy Walters egyébként úttörőnek tekinthető abban a vonatkozásban is, hogy a „fősodratú” médiában tevékenykedő újságírók közül elsőként fogalmazta meg kételyeit az „auschwitzi rámpán” álldogáló, wagneri nótákat fütyörésző, patyolattiszta fehér ruhában a munkára alkalmatlan zsidókat a gázkamrába küldő Mengeléről szóló történetek valódiságát illetően. „Valójában Mengele csak egyike volt a táborban alkalmazott orvosoknak, és nem lehetett ott minden egyes szelekciónál” – írja a Daily Mail újságírója.
A cikkben szerepel továbbá, hogy a múlt hónapban megjelent, Do The Birds Still Sing In Hell? (Énekelnek még a madarak a Pokolban?) című, Horace Greasly brit katonáról szóló könyv is kérdőjelek sokaságát veti fel. A történet főszereplője ugyanis állítólag több mint 200 alkalommal szökött meg valamely német börtönből, csak azért, hogy láthassa szerelmét. Hírek szerint ezt a képtelen sztorit is meg akarják filmesíteni. Csakhogy – olvashatjuk a Daily Mail meglepően őszinte írásában – „titokzatos módon a Greasley-re vonatkozó, a Nemzeti Levéltárban fellelhető dokumentumok között nincsen nyoma a 200 szökésnek”.
Mivel a „tudatlan” és „újabb népirtásra készülődő” revizionista kutatók kezdettől fogva rámutattak a fentebbiekben felsorolt és más, a cikkben nem említett holokauszt-visszaemlékezések tarthatatlan részleteire, a hivatalos holohazudozók is akcióba léptek. Deborah Lipstadt, tekintélyesnek mondott holokauszt-történész 2007 decemberében például rámutatott Rosenblat történetének „gyenge pontjaira”. Kérdés persze, miért nem szólalt meg korábban, és miért hallgatott a többi „tekintélyes” hivatalos holokauszt-történész? Lipstadt most a Daily Mail-nek nyilatkozva kijelentette: „Nem csupán a történelem kedvéért kell a történelmi hitelességre törekedni, de azért is, mert az ilyesfajta anyagok (hazug visszaemlékezések – P.O.) a holokauszt-tagadók malmára hajtják a vizet”.
Míg a revizionista történészek az elmúlt évtizedekben igen részletesen és alaposan foglalkoztak a holokauszt-memoárok és vallomások ellentmondásaival és képtelenségeivel, a hivatalosság általában megdönthetetlen bizonyítékként tekintett a „túlélők” beszámolóira. Ha pedig nagy ritkán valaki kérdőre vonta a „tekintélyes” holotörténészeket és propagandistákat az ügyben, akkor általában zavart hallgatásba burkolóztak. Egyelőre nem lehet tudni, hogy az egyre inkább kutyaszorítóba kerülő holoiparosok vajon felkarolják-e Felix Weinbergnek, a londoni Imperial College tavaly, 84 esztendős korában elhunyt fizikus professzorának művét, melynek címe: Holocaust memoir, Boy 30529: A Memoir. Az áprilisban napvilágot látott könyvben Weinberg professzor nem hallgatja el véleményét az úgynevezett holokauszt-memoárok hazugságok özönével előálló, pénzéhes szerzőiről. De megkapják a magukét a professzortól a nyilvánvaló valótlanságokat tartalmazó könyvek kiadói is. A hazug holokauszt-irodalom Weinberg professzor véleménye szerint „egyenértékű a háború áldozatainak meggyalázásával”. „Legalább a halottak irányába mutatnunk kellene annyi tiszteletet, hogy megtartóztassuk magunkat hamis történetek kiagyalásától arra vonatkozóan, hogyan haltak meg” – írja könyvében a holokauszt-revizionisták évtizedek óta hangoztatott álláspontjával összhangban a szerző.
De nem csak a fantasztikus holotörténetek kiadása (és esetleges megfilmesítése) révén megkereshető pénzről, illetve a történelmi igazság megengedhetetlen elferdítéséről van szó. Hanem arról is - amit a Daily Mail cikke természetesen nem mer kimondani -, hogy a holokauszt-memoárokban olvasható hazugságokhoz hasonló valótlanságok alapján ítélték halálra, illetve sok éves börtönbüntetésre emberek tízezreit, és ezekre a képtelenségekre építették fel az Izrael Állam és a globális nyugati birodalom cionista oligarchiájának támadhatatlanságát biztosítani hivatott mítoszt.
Perge Ottó 
/Forrás: Kuruc.info 2013.06.23./*B.Kiss-Tóth László


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A körmendi Tánczos-ügy

(A kép forrása: Kuruc.info) Szenzáció(!): -Megvan(nak)                                           a valódi gyermekgyilkos(ok)! Felháborító(!) -Tánczos Gábort ártatlanul ítélték el 13 évre, amelyből 10 évet le is ült! -az elkövető(k)  anyagát a hatósági gazemberek 50 évre titkosították! * Miközben az Orbán-kormány az 1998-as Aranykéz utcai robbantásos merénylet elkövetőit éppen napjainkban tartóztatta le, az ugyanebben az évben brutális kegyetlenséggel megölt körmendi 11 éves kislány, H. Zsófi valódi gyilkosát/gyilkosait futni hagyják. Az Újbuda Televízió múlt havi adásában az 1998-as nyomozás során közreműködő rendőrségi grafológus, dr. Lépold Józsefné megdöbbentő kijelentést tett: A valódi gyilkos már megvan, de 50 évre titkosították az ügyet! Mindez közvetetten alátámasztja a Magyar Jelen 2007-es oknyomozó riportját, ahol azt bizonyították, hogy egy befolyásos zsidó szekta gyilkolta meg rituális okokból a 11 éves kislányt. Tánczos Gábor pedig ártatlanul ült 10 évet.
Az 1998-as gyilkosságot ny…

FRONT könyvtár

A kommunista Keresztapa

"Orbán Viktor és Csányi Sándor kézfogása a bankvezetőkkel való találkozáson. Orbán az összes bankárral csak kezet fogott, a meghajlás csak Csányinak járt"... Óriási protokolláris baklövés így meghajolni, megalázó. Mindjárt kezet csókol! Azért látszik az alá-fölé rendelési viszony... "Nekünk Brüsszel és a Pénzvilág nem diktálhat!" "Nem leszünk gyarmat!" Már tényleg nem...  "amikor a kormány pénze a bankároktól függ,
    akkor a bankárok, nem pedig a kormány irányít;
    a kéz ami ad, felette van a kéznek, ami kér.
    A pénznek nincs hazája; a pénzemberek nem hazafiak,
    és nincs becsületük,
    kizárólagos céljuk a nyerészkedés"
(Bonaparte Napoleon) A Fejér megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági szervének  Orbán Viktorról  1982. májusában készített környezettanulmányából:       „…esetenként öntelt, beképzelt, rátarti magatartást tanúsít...társaihoz való viszonyában néha képmutató, érdek centrikusság jellemzi. Képességeit közepesre értékelik…ideáljai…