Ugrás a fő tartalomra

A HOLOKAUSZTTAGADÁST BÜNTETŐ TÖRVÉNY FELÜLVIZSGÁLATÁÉRT ÉS ELTÖRLÉSÉÉRT ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGHOZ FORDULT A MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG


Prof. dr.  Bokor  Imre elnök
A MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG LEVELE AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGHOZ 
         A Magyar Justitia   Bizottság  (MJB) azzal a kéréssel fordul  az Alkotmánybírósághoz, hogy  vizsgálja  felül és  annulláltassa  a holokauszttagadására hozott törvényt. Legjobb ismereteink szerint, ez az első – minden logikát és értelmet  nélkülöző – törvény (talán a világon létrehozott törvényeket is beleértve), amely valaminek a tagadását bünteti. 
           Indoklás:
                  1/ Egy megtörtént (tanúk tömegével,  filmekkel, fényképekkel,  bírósági ítéletekkel,  hiteles  jegyzőkönyvekkel és a  végrehajtást bizonyító,  technikai eszközökkel, valamint berendezésekkel, illetve  a kivitelezést  biztosító létesítményekkel) igazolt (igazolható) tények tagadása,  csak súlyosan  agykárosult személyek részéről valósulhat meg, akik viszont  a betegségük  miatt nem büntethetők,  mint például azok sem, akik letagadják a “csillagot az égről”! Ennek ismeretében,   felesleges,  logikátlan,  ésszerűtlen, indokolatlan  és a tragikomédia kategóriájába tartozik  a holokauszttagadására kreált törvény. Ez az állítás igazolható azzal is, hogy a holokauszttagadás miatt eddig felelősségre  vontak  (vonhatók száma Európában) egy  kezünk ujjain is  megszámlálható.
                   2/ Tekintettel arra, hogy a holokauszt  kifejezetten csak a  német  haláltáborok áldozatait  és hozzátartozóikat érinti, ezért az ominózus törvény, az előző indokok mellett  még  diszkriminatív is,- mert akarva-akaratlan elhallgatja és sérti azoknak az áldozatoknak  az emlékét,  akik Lenin, Sztalin, Josip Broz  Tito, Nicolae Ceausescu, Mao Ce-tung,  Pol Pot, Kim Ir Szen, Todor Zsivkov, Walter  Ulbricht,  Władysław Gomułka, Enver Hoxha, Klement Gottwald,  Kun Béla, Rákosi Mátyás, Kádár János és  Fidel Castro táboraiban (börtöneiben, kínzókamráiban, stb.)  vesztették életüket (golyótól, kötéltől, tűztől, gáztól, gumibottól vagy  éheztetés, alvásmegvonás, kihűlés és  halálra dolgoztatás miatt), vagy lettek kiközösítve  a társadalom perifériájára. 
                   3/  Meg kell érteni, hogy az ártatlanul kivégzetteknek  és hozzátartozóiknak a “végeredményt”  illetően,  teljesen mindegy, hogy milyen  eszközökkel, milyen ideológia alapján, milyen körülmények között, kinek a parancsára (utasítására) és kik  követték el  az emberiség elleni bűnöket. Ezért számít diszkriminatívnak a holokauszttagadására hozott törvény, valamint az a “háttér csomag”, amely a kárpótlás,  a megemlékezés és  a bűnösök felelősségre vonása területén is kettős mércét alkalmaz a holokauszt mártírjai (és hozzátartozóik), valamint  a holokauszton kívüli mártírok (és hozzátartozóik) esetében.
                  Más megfogalmazásban: a holokauszttagadás szankcionálása, valamint a holokauszt emlékévének kijelölése és az oktatási intézmények tananyagba való felvétele,  az elmúlt évszázad  legvéresebb diktatúráinak  áldozatai  között  differenciál, ami  a bűnösök felelősségre vonása (vagyis: az egyik oldalon a radikális megtörténte, a másik oldalon pedig az  elmaradása), valamint a kárpótlás (folyósítása, illetve elmaradása) területén is megmutatkozott.
                A holokausztban érintett hozzátartozók aligha számíthatnak azoknak az együttérzésére (részvétére), akik szintén gyászolják mártírjaikat,  de semmilyen kárpótlást nem kaptak,  nyomorban élnek, miközben a gyilkosok, a vérbírák, a smasszerok, a besúgók kiemelt nyugdíj vagy jól fizetett beosztás birtokában “élik életüket”. A hátrányos helyzetben lévők számára mind az  új törvény, mind a “háttér csomag” sértő, megalázó, érthetetlen, mivel  milliókat rekesztenek ki  a jog,  az igazság, az együttérzés területéről,  az elhallgatással pedig több tízezer bűnösnek adnak “menlevelet!  Érthetetlen,  hogy a holokausztban érintettek  egyetlenegy szóval sem  említik a mártírok és bűnösök másik csoportját, úgy viselkednek, mintha egyedül lennének a bolygónkon és egyedi törvényekre tarthatnak igényt. Még a bűnösök között is disztingválnak, miközben (jogosan) kitartóan és nagy apparátussal kutatják  az elkövetőket, de egy szóval sem marasztalják el  azt a Sztalint, aki (Hitlert  utánozva, saját módszerei és technikája alkalmazásával) likvidáltatta és/vagy terror alatt tartotta a zsidókat.
                4/ Igazságos és célszerű lenne  a holokauszttagadást kiváltó okok vizsgálata (és azok megszüntetése), mert tagadhatatlan, hogy sokakat irritál  a holokauszt szüntelen emlegetése,  az áldozatok  számának “feltupírozása”, a Yad Vashem és a különféle  zsidó szervezetek által publikált (de a bizonyítást az esetek többségében mellőző)  adatok.  Mintha a mártírok számának a növelésével  akarnák a bűntény  súlyosságát (vagy a  kárpótlás mértékét) növelni. Visszatetszést kelt (kelthet) az is, hogy  újabb és  újabb kárpótlási igényekkel rukkolnak  elő egyes külföldi vagy hazai személyek vagy szervezetek,  és  ma már zömében azoknak kell fizetni, akik ‘45 előtt nem is éltek!
                ÖSSZEGZÉS: véleményünk szerint,- a múlt század német, szovjet, jugoszláv, magyar, albán, koreai, kínai,  kambodzsai, kubai, román, bolgár, cseh, szlovák, osztrák,  olasz mártírok  (és  hozzátartozóik)  és az emberi jogoktól megfosztottak  megérdemelnének  egy emlékévet és egy (vagy több) monumentális emlékművet,  az emberbőrbe bújt szörnyetegek (Lenin, Sztalin, Hitler, Mussonili,  Quisling, Tiso, Tito, Castro, Kun, Rákosi,  Kádár, Hoxha, Mao, Pol Pot, Zsivkov, Ceausescu, Kim Ir, Husszein és bandájuk, valamint az itt fel nem tűntetett despoták) pedig  egy nevekkel és képekkel “dekorált”, időtálló anyagból készült szemétdombot.
Közreadta:
 (Prof. Dr. Bokor Imre)
az MJB elnöke
    P. S.: Példaként kell megemlíteni a világon  elsőként és egyedülálló  Csömörön  felállított  (impozáns) - a kommunizmus százmillió áldozatai -   emlékművét, megjegyezve, hogy ez talán (közvetve) a holokauszt  áldozatait is magában foglalja, mivel  Sztalin tisztában volt  a német haláltáborok  létéről és működéséről, de  a kisujját sem mozdította meg  a zsidók megmentéséért, hiszen  a saját   haláltáborainak az  üzemeltetésével  és a szovjet állampolgárságú zsidók kirekesztésével és  likvidálásával volt elfoglalva.
                Vajon a MAZSIHISZ  részéről hányan látogatták meg ezt az emlékművet?  Budapesthez közel van!  Többek között Tajvanról, Ukrajnából, USA-ból, Svájcból, Németországból  és  Albániából  voltak már látogatók, akik koszorút (sőt emléktáblát) is  elhelyeztek az emlékműnél, merthogy:  a mártírok  iránti együttérzés nem  nemzeti, faji, vallási vagy ideológiai  kötődésű, hanem azoktól független,  emberi  (erkölcsi) indíttatású!
/Forrás: Dr. Hédy Hargitay 2013.06.02-i levele/*B.Kiss-Tóth László 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A körmendi Tánczos-ügy

(A kép forrása: Kuruc.info) Szenzáció(!): -Megvan(nak)                                           a valódi gyermekgyilkos(ok)! Felháborító(!) -Tánczos Gábort ártatlanul ítélték el 13 évre, amelyből 10 évet le is ült! -az elkövető(k)  anyagát a hatósági gazemberek 50 évre titkosították! * Miközben az Orbán-kormány az 1998-as Aranykéz utcai robbantásos merénylet elkövetőit éppen napjainkban tartóztatta le, az ugyanebben az évben brutális kegyetlenséggel megölt körmendi 11 éves kislány, H. Zsófi valódi gyilkosát/gyilkosait futni hagyják. Az Újbuda Televízió múlt havi adásában az 1998-as nyomozás során közreműködő rendőrségi grafológus, dr. Lépold Józsefné megdöbbentő kijelentést tett: A valódi gyilkos már megvan, de 50 évre titkosították az ügyet! Mindez közvetetten alátámasztja a Magyar Jelen 2007-es oknyomozó riportját, ahol azt bizonyították, hogy egy befolyásos zsidó szekta gyilkolta meg rituális okokból a 11 éves kislányt. Tánczos Gábor pedig ártatlanul ült 10 évet.
Az 1998-as gyilkosságot ny…

FRONT könyvtár

A kommunista Keresztapa

"Orbán Viktor és Csányi Sándor kézfogása a bankvezetőkkel való találkozáson. Orbán az összes bankárral csak kezet fogott, a meghajlás csak Csányinak járt"... Óriási protokolláris baklövés így meghajolni, megalázó. Mindjárt kezet csókol! Azért látszik az alá-fölé rendelési viszony... "Nekünk Brüsszel és a Pénzvilág nem diktálhat!" "Nem leszünk gyarmat!" Már tényleg nem...  "amikor a kormány pénze a bankároktól függ,
    akkor a bankárok, nem pedig a kormány irányít;
    a kéz ami ad, felette van a kéznek, ami kér.
    A pénznek nincs hazája; a pénzemberek nem hazafiak,
    és nincs becsületük,
    kizárólagos céljuk a nyerészkedés"
(Bonaparte Napoleon) A Fejér megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági szervének  Orbán Viktorról  1982. májusában készített környezettanulmányából:       „…esetenként öntelt, beképzelt, rátarti magatartást tanúsít...társaihoz való viszonyában néha képmutató, érdek centrikusság jellemzi. Képességeit közepesre értékelik…ideáljai…