Ugrás a fő tartalomra

Amit a Budaházy-ügyről tudni kell:


Hunnia-ügy:
a "vallomásáért" több mint 20 millióra számító Benkő ma már nem szereti a rivaldafényt

Újabb hangfelvételek szivárogtak ki az állítólagos terrorcselekményekről. Mi volt előbb, Benkő vagy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI)? Célpontban a lehallgatott tégla.
A "vallomásáért" több mint 20 millió forintra számító Benkő György manapság már inkább kerülné a rivaldafényt, vagy csak gazdái nem engedik célpontba a hivatásos besúgót.

Benkő-vamzer ma már nem szereti a rivaldafényt ...

Hír TV- Célpont (2013-04-05).
2013.04.07. Feltöltötte: NemzetiErzelmuVideok
 
 
/Forrás: Kuruc.info 2013.04.07./ *B.Kiss-Tóth László

Kapcsolódó:
Hunnia-ügy:
Ami Benkő szerepléseiből kimaradt
A Hunnia-ügy jelenlegi tárgyalási napjain az állítólag Benkő György által készített felvételek meghallgatása van soron.

2010. februárjától Benkő megkezdte dicső szereplését a kereskedelmi tv-kanálisokban. Az általa a média számára átadott felvételekről azt mondta, azokat ő készítette mobiltelefonjával. Messziről jött ember azt mond, amit akar, jól bizonyítja ezt Benkő médiaszereplése és a Hunnia-ügyben betöltött szerepe: egyrészt a tárgyalásokon már eddig kiderült, hogy a Benkő-féle hangfelvételek eredete kétséges, másrészt sok érdekes rész kimaradt a tv-csatornáknak átadott változatból. A Fővárosi Törvényszék mostani nyilvános tárgyalásain bárki meghallgathatja a hangfelvételeket teljes hosszában. Lássunk néhány részletet, ami az eddigi szereplésekből kimaradt: (S: S. József, B: Benkő György)
Benkő György befizetetlen adósságokról panaszkodik. Az egyik befizetés határideje április. Az úgynevezett Magyarok Nyilai ügyben 2009. áprilisában voltak az első letartóztatások.

Ami Benkő szerepléseiből kimaradt

2013.03.22. - Feltöltötte: erdekesvideokII
„Benkő: Komolyan, különben gondolkoztunk a Nikivel, hogy baszd meg, annyira leszopattak már miket, de tényleg, hallod, a Paliék is, a rendőrök is, meg mindenhogy, hát most már lehet, hogy komolyan mondom, hogy lehet nektek van igazatok baszd meg. Komolyan gondolkodom egyébként, mert mondom most is megjött ugye a börtönbehívóm és így gondolkodtam baszd meg, hogy már megint olyanért megyek, kéne bemennem, amiért aztán...
S: Kifizeted?
B: Hát majd áprilisig majd kifizetem, most megkapom a fizetést, csak érted és plusz még akkor van több százezer forint még függőben, érted, és baszd meg, a rohadt köcsög rendőr pofámba röhög baszd meg. 20 éves baszd meg érted, lassan már némelyiknek az apja lehetnék.“
Benkő György azt nyilatkozta szerte a médiában, hogy megveti az erőszakot. Ehhez képest:
„Benkő: Mondjuk a kézigránát sem olyan gyenge dolog, de azt meg miért nem használjátok, hát akkor meg minek az baszd meg? ... Különben én nagyon csípem, nagyon tetszik ez a dolog, egyébként tényleg nagyon bejön ez az dolog, meg kezdek is kedvet arra, annyira tele van a tököm, de baszd meg komolyan, meg hát főleg ugye most a Paliék miatt még rámbasztak 3 millát, kibaszott Szél Pali miatt büntetést, és nagyon tele van a tököm baszd meg a kibaszott Paliék miatt, főleg az, hogy a kocsmát el akarta vetetni, meg ilyenek, én nagyon mérges vagyok baszd meg, ne tudd meg.“
Nem százezres, hanem 3 milliós adóssága volt Benkőnek 2009. márciusában:
„Benkő: Még anyagilag egyenesbe kell jönnünk, mert még van adósságunk. Neki a Szél Paliék miatt most basztak meg három millára,
S: Három milla?
B: Aha. Remélem azt sikerül részletekbe kifizetni az APEH-nak, mert lehet kérni részletfizetést. Mert egybe úgyse tudnám.
S: De hogy a faszba tudsz összeszedni?
B: Hát. A Szél Paliéknak vannak barátai. Aztán írtak egy levelet, azt ennyi. Aztán találtak valamit, ami nem tetszett. Sajnos ez így. Hát a Paliék előbb tudták, hogy megyek APEH-ellenőrzésre, mint hogy megkaptam az APEH-tól a papírt, hogy menjek be ellenőrzésre.
S: Ezt honnan tudod?
B: Mert elkezdték hívogatni a megrendelőimet. Azok meg felhívtak, hogy Gyuri milyen APEH-ellenőrzés, APEH-eljárás folyik ellened? Mondom micsoda folyik? Bementem az APEH-ba, azt mondták, hogy semmi nem folyik ellenem. Erre egy hétre rá kapok az APEH-tól egy levelet, hogy menjek be ellenőrzésre. Na mondom, fasza. De egyébként, a Paliék amúgy is azóta, mert az hogy APEH-eljárás, meg ellenőrzés van ellenem, az nem ugyanaz. Mert az eljárás az azt jelenti, amikor börtönbe mész, az ellenőrzés meg bemész és megnézik a papírokat. Csak ők elkezdtek geciskedni.“
Szél Pált, a százhalombattai önkormányzati képviselő-testület tagját szívesen „elkapná" Benkő.
"S: A Pali egyébként mennyire, mennyire meghatározó Battán?
B: Sajnos nagyon. Őt kéne elkapni már végre valakinek.
S: Mennyire meghatározó?
B: Szerinted mennyire meghatározó, hogyha azt mondja valaki, hogy tartja az állását a lányának, amíg gyesen van. Pedig nem szokás. Szerinted? Vagy azt mondják, hogy Gyuri azért, azért nem merek veled szerződést kötni, mert félek, hogy valami történik, vagy nem kapok munkát a városban. Szerinted? Szerinted ez mennyire meghatározó? Mindenki azt csodálja már, hogy öt vagy hat éve nyomom a céget. Baszd meg. És még nem mentem tönkre. Ez a szörnyű. Mondjuk én is csodálkoztam rajta, hogy még élek. Hát amikor megcsináltam a cégemet, eltelt egy vagy két év, fölhívott a Pali január tizedikén, azt mondja, szia Benkő, Pali vagyok. Azt mondja, hallom van egy kis nézeteltérés közöttünk. Mondom milyen nézeteltérés van közöttünk? Azt mondja szeretném ha nem güriznél a városban és szeretném, hogyha. Hogy mondta, várj! Az volt a lényege, amit mondott, hogy jó egészséget kívánok ebben az évben a családodnak és szeressétek egymást és vigyázzatok magatokra. És mondtam neki Pali szopjál le. Nem volt kétértelmű amit mondott ugye? És nem ért el telefonon és még sms-t is küldött baszd meg, hogy szép lányt keressek. Fölhívom, mondom mi a fasz. És akkor boldog új évet és szeretném, hogy vigyáznál a családodra. A múltkor írt a Szalai Attila nekem egy levelet, mer' az egyik őrük a mi területünkön kóválygott, tudod én meg odamentem és mondtam az embernek, hogy menj már, mert szétbaszom a fejedet, hogyha nem húzod el innen a csíkot. Erre ír a Szalai Attila egy kézzel írott levelet. Úgy képzeld el, hogy a Benkő György kis bével volt írva, át volt satírozva és fölé volt írva a nagy bé. És ezt Szalai Attila képviselő úr küldi nekem, levelet. Gondolod, hogy milyen értelem volt benne?“
Igen, Benkő számára is a három legfontosabb dolog az életben a pénz, pénz, pénz.
"Benkő: Egyébként nekem azért is tetszene, mert lehet, hogy hosszútávon én ebből anyagilag is, hogy ha tudod, ha mint cég, tudod mint vállalkozó, lehet, hogy végre ne csak a Paliéknak legyen már, nekünk is legyen már jó, baszd meg. Lehet, hogy mit tudom én kiderül, hogy van egy szimpatizáns, akinek mondjuk van egy komoly cége, én azt őrzöm, akkor az pénz, érted. Tudod, engem ez is vonz, végre a jó oldalra állni, hogy nekem is jöjjön pénz, érted? De ez a dicsőség is. Meg mondom, ez a dolog így tetszik, tehát ha komoly. Komolytalan dolog kurvára nem érdekel engem. De mondom, én intéztem, én utánakérdeztem, kocsit tudok szerezni, olyan kocsit, amit nem az enyém, nincs hozzám kötve, mert azért a saját kocsimmal nem mennék el.“
Benkő fel is robbantaná Szélt?
"S: A srác... műtrágyából csinált robbanóanyagot...
Benkő: Csinálhatna nekem is, komolyan mondom, lenne egy-két ember, akit megszórnék.“
Miért nem kedveli Benkő Szél Pált?
Szél Pál a magyar veterán dzsúdósport jeles művelője, a battai polgárőrség vezetője, a százhalombattai képviselő-testületben közrendi-és sporttanácsnok. Nagy szerepe volt a Jakab-önvédelem elterjesztésében és népszerűsítésében többek közt azzal, hogy könyvet írt Jakab Lajosról, és ő alapította meg a Jakab-önvédelem battai, budapesti, debreceni és velencei klubját. A budapesti klubba jártak 2009. tavaszán edzeni a Hunnia-ügy másodrendű vádlottja, S. József és Benkő György is. Az állítólagos telefonlehallgatásokat S. Józseffel - Benkő elmondása szerint - az edzések után készítette Benkő, amikor együtt mentek Budapestről Battára. Benkő addig járt a budapesti klubba edzeni, míg ki nem derült róla spiclisége, mert utána a sporttársai nem engedték be többet az edzésekre.
Szél Pál vállalkozása, a Szamuráj 07 Őrző-védő Kft. miatt szakmailag Benkő riválisa, hiszen mielőtt „médiasztár“ pályára lépett volna, Benkő eleinte Szélnél dolgozott, majd kilépett és ugyanazt önállóan kezdte folytatni (őrzés, biztonsági megfigyelőrendszerek kiépítése stb.).
(Szent Korona Rádió)
 
Kapcsolódó:
 
/Forrás: Kuruc.info 2013.03.23./ *B.Kiss-Tóth László

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A körmendi Tánczos-ügy

(A kép forrása: Kuruc.info) Szenzáció(!): -Megvan(nak)                                           a valódi gyermekgyilkos(ok)! Felháborító(!) -Tánczos Gábort ártatlanul ítélték el 13 évre, amelyből 10 évet le is ült! -az elkövető(k)  anyagát a hatósági gazemberek 50 évre titkosították! * Miközben az Orbán-kormány az 1998-as Aranykéz utcai robbantásos merénylet elkövetőit éppen napjainkban tartóztatta le, az ugyanebben az évben brutális kegyetlenséggel megölt körmendi 11 éves kislány, H. Zsófi valódi gyilkosát/gyilkosait futni hagyják. Az Újbuda Televízió múlt havi adásában az 1998-as nyomozás során közreműködő rendőrségi grafológus, dr. Lépold Józsefné megdöbbentő kijelentést tett: A valódi gyilkos már megvan, de 50 évre titkosították az ügyet! Mindez közvetetten alátámasztja a Magyar Jelen 2007-es oknyomozó riportját, ahol azt bizonyították, hogy egy befolyásos zsidó szekta gyilkolta meg rituális okokból a 11 éves kislányt. Tánczos Gábor pedig ártatlanul ült 10 évet.
Az 1998-as gyilkosságot ny…

FRONT könyvtár

A kommunista Keresztapa

"Orbán Viktor és Csányi Sándor kézfogása a bankvezetőkkel való találkozáson. Orbán az összes bankárral csak kezet fogott, a meghajlás csak Csányinak járt"... Óriási protokolláris baklövés így meghajolni, megalázó. Mindjárt kezet csókol! Azért látszik az alá-fölé rendelési viszony... "Nekünk Brüsszel és a Pénzvilág nem diktálhat!" "Nem leszünk gyarmat!" Már tényleg nem...  "amikor a kormány pénze a bankároktól függ,
    akkor a bankárok, nem pedig a kormány irányít;
    a kéz ami ad, felette van a kéznek, ami kér.
    A pénznek nincs hazája; a pénzemberek nem hazafiak,
    és nincs becsületük,
    kizárólagos céljuk a nyerészkedés"
(Bonaparte Napoleon) A Fejér megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági szervének  Orbán Viktorról  1982. májusában készített környezettanulmányából:       „…esetenként öntelt, beképzelt, rátarti magatartást tanúsít...társaihoz való viszonyában néha képmutató, érdek centrikusság jellemzi. Képességeit közepesre értékelik…ideáljai…