Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2013

A bíróság is kimondta: jogszerűtlenül tiltatta be (a zsidó parancsnak engedelmeskedő) Orbán a motoros felvonulást

Jeszenszky Sándor, a Nemzeti Érzelmű Motorosok elnökének közleménye: A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a mai napon a Nemzeti Érzelmű Motorosok „második”, 2013. április 15-én bejelentett tavaszköszöntő felvonulását megtiltó rendőrségi határozatot hatályon kívül helyezte.

Nem a jogállam számít, hanem az, hogy a gazdi mit parancsol
A bíróság egyrészt jogszerűtlennek ítélte a bejelentéstől számított 48 órán túli betiltást, továbbá súlyosan jogszabálysértőnek minősítette, hogy a rendőrség a rendezvényt alá nem támasztott feltételezésekre hivatkozva tiltotta meg, súlyosan megsértve a rendőrség tényállás tisztázási kötelezettségét. A bíróság megállapította, hogy a rendőrség az indoklásban tévesen hivatkozott a Közigazgatási hatósági eljárás szerinti döntés saját hatáskörben történő felülvizsgálatára, mert a gyülekezési törvény szerinti rendezvény tudomásul vétele nem tekinthető közigazgatási határozatnak. A bíróság kiemelte, hogy feltétlen jogállami elvárás, hogy a gyülekezési jog, mi…

Hering József: Rabbi felügyelt a rendre a holotáblát fölmutató, és ezért felfüggesztett börtönre ítélt Nagy György esküvőjén

Egy kissé komikus, reheg is a begyem... Úgy látszik, a vőlegény Györgynek máris nagyon-nagyon használt a bíróság intelme, azért most ez a fenenagy alázat a  részéről. Bevallom, nekem az ötödik fotó tetszik a legjobban, ahogyan újdonsült ortodox héber barátja mellett, magyar bocskai ruhában feszítve (cseppet sem feszengve!) szorongatja a zsidó szentírásmagyarázatot: a Talmudot. Nahát! *B.Kiss-Tóth László

Budapest Óbuda nevű városrészében tartotta ma esküvőjét a holotagadással megvádolt, és ezért másfél esztendő felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Nagy György és Bodvai Erika. A bocskaiba öltözött pár esküvőjén egy tehetséges, a békásmegyeri HÉV-állomás aluljárójából is ismert zenész szolgáltatta a muzsikát, és megfigyelőként jelen volt Reb Jánkele Mendelevics rabbi.
Bodvai Erika és Nagy György esküvője Az Óbudai Önkormányzat Fő téri épületének házasságkötő termében szombaton kora délután tartotta esküvőjét Nagy György és Bodvai Erika. Mint ismert, Nagy Györgyöt néhány hónappal ezelőtt a…

Tulok: Vallás-világháború?

Á, dehogy! Az emberiség válaszút előtt áll, szembesül a döntés kérdésével: befogadja a világegyetem álmát, és azt a tényt, hogy különleges és megvan a potenciálja részévé válni, vagy megadja magát a halálmániás uralmi elit ragadozóinak, melyek tönkreteszik a fajt, és korlátozzák az elmét. Vallási fanatikusok akarják elhozni az Armageddont. Ez részben igaz is a követőkre, végrehajtókra és a majmolóikra, de a "fekete arisztokrácia" legfelsőbb irányításása számára csak morzsák, amiket hűséges baromfiaik elé szórnak (akik megeszik és megvesznek tőle). A "nagy népirtás" forgatókönyve adott. Ha filmen látnánk az USAésIzraelerőlködését aHarmadik Világháborúkirobbantása érdekében, a rendezéstől függően akárvígjátékis lehetne ez avégjáték. De a valóság nem film.Amerikábanmost tervezik az új helyzetet aKözel-Keleten, és ehhez szükség van egy megfelelően alkalmas politikai provokációra.
1941-ben az amerikai vezetés bizonyított módon tudott a Pearl Harbor ellen tervezett japán …

A MAGYAR NEMZETI VÉDELMI BIZOTTSÁG BEJELENTÉSE!

Létezik-e a valós Magyar Nemzeti Bizottságtól eltérő Magyar Nemzeti Védelmi Bizottság vagy sem, ha létezik, kiadott-e ilyen közleményt a szervezet vagy sem, van-e a hírnek valóságalapja vagy csak riogatás, nem tudhatjuk. Mindenesetre a neten már kering és a Facebook forrásra hivatkozva, a http://hungarians.chweboldalon 12-én megjelent. Érdekességként adjuk közre. Beigazolódik-e vagy sem, majd kiderül. *B.Kiss-Tóth László. *
RIADÓ! RIADÓ! RIADÓ! 
HAZÁNK GYARMATOSÍTÁSA ÉS NEMZETÜNK PALESZTIN MINTÁRA TÖRTÉNŐ LEIGÁZÁSA MEGKEZDŐDÖTT! BELSŐ KORMÁNYZATI INFORMÁTORAINK ÉS KÜLFÖLDÖN ÉLŐ HÍRSZERZŐINK IS MEGERŐSÍTETTÉK A HÍRT, MISZERINT AZ ORBÁN-ÁDER PÁROS, 2013.ÁPRILIS 20.-TÓL 200.000 IZRAELI TELEPES BEUTAZÁSÁT HAGYTA JÓVÁ AZ ELŐZETES MEGÁLLAPODÁS ÉRTELMÉBEN! A MENEKÜLTSTÁTUSSZAL ÉRKEZŐ TELEPESEK BIZTONSÁGÁRA AZ EU-GENDORF 4000 FELFEGYVERZETT KATONÁJA FOG VIGYÁZNI, A RENDVÉDELMI SZERVEINK FELETTI TOTÁLIS ÉS TEJHATALMÚ IRÁNYÍTÁS ÁTVÉTELE MELLETT! LETARTÓZTATÁSOK VÁRHATÓK! MINDEN OLYAN HAZAFI VESZÉ…

Cenzúra a köztévében?

"Felsőbb utasításra" tiltották le Morvai Krisztinát! Az EP-képviselőnő nyílt levele az MTV vezérigazgatójának: Tisztelt Medveczky Balázs, a Magyar Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója! Európai parlamenti képviselőként, s az EP LIBE (Szabadságjogi, Igazságügyi és Belügyi), FEMM (Női Jogi és Esélyegyenlőségi), valamint CRIM (Szervezett Bűnözést Vizsgáló) szakbizottságának tagjaként azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy szíveskedjen tájékoztatni az európai parlamenti képviselőknek a közszolgálati televízióban történő szerepléseit – így például azok gyakoriságát – szabályozó elvekről, megfontolásokról.
Kérésemet a következők teszik aktuálissá számomra, s a képviselői tevékenységem iránt esetlegesen érdeklődő televíziónézők számára. Miután az elmúlt félévben emlékezetem szerint egyáltalán nem kaptam szereplési lehetőséget a közszolgálati televízióban, kb. két héttel ezelőtt felhívott a Ma Reggel című műsor szerkesztője, s arról tájékoztatott, hogy meg szeretnének hívni az e heti…

A narancsos kormány 2013. március 31-től a 2 ezer fő alatti települések önkormányzatait is megszüntető közigazgatási deformjának hiányosságai által, a meglehetősen jól működő 1800 lakosú Érpatak község Önkormányzatát és a nemzetközi hírű érpataki modell működését máris ellehetetlenítette(!)...

Felháborító!
De vajon mi lesz az istenverte NÉP által  a 2 ezer fő alatti településeken főfoglalkozású polgármestereknek megválasztottak státusával? Semmibe veszi a kormány a népakaratot?*B.Kiss-Tóth László
      Az alábbiakban Dr. Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármesterének gondolatai I. Országgyűlési döntés következtében 2013. március 31-i hatállyal megszüntették az önállóan működő polgármesteri hivatalokat a 2 000 fő alatti településeken. Tekintettel arra, hogy Érpatak 1 800 fős község, ez a súlyos csapás őt is érte, aminek következtében április 1-től a törvény erejénél fogva nem működhet önálló polgármesteri hivatala. Nagykálló járásközpont, mint kijelölt társtelepülés feltételeit nem tudta elfogadni az érpataki képviselő-testület, mert egy GAMESZ- jellegű, kvázi új polgármesteri hivatal létrehozását írták elő az együttműködés feltételeként. Tekintettel arra, hogy a szubszidiaritás elvét sárba tipró, destruktív közigazgatási átalakítás ezen hivatalok, GAMESZ-ek, GEI-k (önállóan műkö…