Ugrás a fő tartalomra

Két üzenet a furcsára sikeredett ünnepen


Az idei március fagyos katasztrófát hozott. Bizonyára nagyon sok hibát, mulasztást, felelőst lehet keresni és találni a Belügyminisztériumnál, de ez egyrészről előbbre nem visz, másrészről egy párt részéről nem elegáns.
Két üzenet a furcsára sikeredett ünnepen

Az idei március fagyos katasztrófát hozott. Bizonyára nagyon sok hibát, mulasztást, felelőst lehet keresni és találni a Belügyminisztériumnál, de ez egyrészről előbbre nem visz, másrészről egy párt részéről nem elegáns. Az MSZP mégis ezt tette, amivel ismét bebizonyította, hogy egy utolsó, aljas párt, amely mások szerencsétlensége kapcsán is csak a saját hatalmára tud gondolni. A Jobbik ellenben mindenkit támogatásáról biztosított, azt is, aki bajba került és azt is, aki mások segítéségére sietett. Így tett a Jobbik több szimpatizánsa, tagja és az Új Magyar Gárda is. A balszerencse vámszedését meghagyjuk Mesterházy Attilának, mi inkább tesszük a dolgunkat. 

A mi tüntetésünk is elmaradt a jelenlegi helyzet miatt. De egy gondolatot mindenképpen szeretnék megosztani. A magyarság története permanens, folyamatos szabadságharc. Az elmúlt hatvan-hetven év viszont oda züllesztette hazánkat, hogy mára nem csupán közösségi, de egyéni szinten is elveszítették az emberek a szabadságukat. Ahhoz pedig, hogy közösségünk szabadságát megvédjük az EU-tól, a multiktól, a nemzetközi háttérhatalomtól, előbb az egyéni szabadságot kell kivívni. Rabszolgákkal lehetetlen szabadságharcot vívni.

De miből is áll az egyéni szabadság? Két dologból: szellemi és egzisztenciális függetlenségből. Vagyis a nemzeti büszkeségből és az anyagi biztonságból. Ma mindkettő veszélyben van, de legfőképpen a második. A devizahitelek, a munkahelyek elvesztése, a szociális elnyomorodás miatt nem beszélhetünk szabad magyar emberekről. Így aki ma a magyar szabadságért akar valamit tenni, annak elsőként megélhetést, egzisztenciális biztonságot kell teremtenie. Aki az ország vezetőjeként szabadságharcról beszél, annak nem a saját hatalmát kell erősítenie, hanem tisztességes munkahelyeket - és nem közmunkát! - kell létrehoznia. Ha munka van, minden van, ha munka nincs, semmi nincs. Erre pedig mind a szocialisták, mind a Fidesz alkalmatlannak bizonyult. A döntő vizsgán tehát elbuktak.

A Jobbik 2014-ben kormányra kerülve radikális változást ígér. Előbb munkahelyeket teremtünk és ezzel kiszabadítjuk az embereket az anyagi rabszolgaságból, majd visszaadjuk az emberek nemzeti büszkeségét, és egy szellemében és fizikailag is megerősödött társadalommal közösen kivívjuk a magyarság függetlenségét. Amíg a Fidesz és az MSZP marakodik, hogy ki mivel járult hozzá az ország tönkretételéhez, mi újjáépítjük és felvirágoztatjuk azt.
Az MSZP mégis ezt tette, amivel ismét bebizonyította, hogy egy utolsó, aljas párt, amely mások szerencsétlensége kapcsán is csak a saját hatalmára tud gondolni. A Jobbik ellenben mindenkit támogatásáról biztosított, azt is, aki bajba került és azt is, aki mások segítéségére sietett. Így tett a Jobbik több szimpatizánsa, tagja és az Új Magyar Gárda is. A balszerencse vámszedését meghagyjuk Mesterházy Attilának, mi inkább tesszük a dolgunkat. 

A mi tüntetésünk is elmaradt a jelenlegi helyzet miatt. De egy gondolatot mindenképpen szeretnék megosztani. A magyarság története permanens, folyamatos szabadságharc. Az elmúlt hatvan-hetven év viszont oda züllesztette hazánkat, hogy mára nem csupán közösségi, de egyéni szinten is elveszítették az emberek a szabadságukat. Ahhoz pedig, hogy közösségünk szabadságát megvédjük az EU-tól, a multiktól, a nemzetközi háttérhatalomtól, előbb az egyéni szabadságot kell kivívni. Rabszolgákkal lehetetlen szabadságharcot vívni.

De miből is áll az egyéni szabadság? Két dologból: szellemi és egzisztenciális függetlenségből. Vagyis a nemzeti büszkeségből és az anyagi biztonságból. Ma mindkettő veszélyben van, de legfőképpen a második. A devizahitelek, a munkahelyek elvesztése, a szociális elnyomorodás miatt nem beszélhetünk szabad magyar emberekről. Így aki ma a magyar szabadságért akar valamit tenni, annak elsőként megélhetést, egzisztenciális biztonságot kell teremtenie. Aki az ország vezetőjeként szabadságharcról beszél, annak nem a saját hatalmát kell erősítenie, hanem tisztességes munkahelyeket - és nem közmunkát! - kell létrehoznia. Ha munka van, minden van, ha munka nincs, semmi nincs. Erre pedig mind a szocialisták, mind a Fidesz alkalmatlannak bizonyult. A döntő vizsgán tehát elbuktak.

A Jobbik 2014-ben kormányra kerülve radikális változást ígér. Előbb munkahelyeket teremtünk és ezzel kiszabadítjuk az embereket az anyagi rabszolgaságból, majd visszaadjuk az emberek nemzeti büszkeségét, és egy szellemében és fizikailag is megerősödött társadalommal közösen kivívjuk a magyarság függetlenségét. Amíg a Fidesz és az MSZP marakodik, hogy ki mivel járult hozzá az ország tönkretételéhez, mi újjáépítjük és felvirágoztatjuk azt.


FACEBOOK

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A körmendi Tánczos-ügy

(A kép forrása: Kuruc.info) Szenzáció(!): -Megvan(nak)                                           a valódi gyermekgyilkos(ok)! Felháborító(!) -Tánczos Gábort ártatlanul ítélték el 13 évre, amelyből 10 évet le is ült! -az elkövető(k)  anyagát a hatósági gazemberek 50 évre titkosították! * Miközben az Orbán-kormány az 1998-as Aranykéz utcai robbantásos merénylet elkövetőit éppen napjainkban tartóztatta le, az ugyanebben az évben brutális kegyetlenséggel megölt körmendi 11 éves kislány, H. Zsófi valódi gyilkosát/gyilkosait futni hagyják. Az Újbuda Televízió múlt havi adásában az 1998-as nyomozás során közreműködő rendőrségi grafológus, dr. Lépold Józsefné megdöbbentő kijelentést tett: A valódi gyilkos már megvan, de 50 évre titkosították az ügyet! Mindez közvetetten alátámasztja a Magyar Jelen 2007-es oknyomozó riportját, ahol azt bizonyították, hogy egy befolyásos zsidó szekta gyilkolta meg rituális okokból a 11 éves kislányt. Tánczos Gábor pedig ártatlanul ült 10 évet.
Az 1998-as gyilkosságot ny…

FRONT könyvtár

A kommunista Keresztapa

"Orbán Viktor és Csányi Sándor kézfogása a bankvezetőkkel való találkozáson. Orbán az összes bankárral csak kezet fogott, a meghajlás csak Csányinak járt"... Óriási protokolláris baklövés így meghajolni, megalázó. Mindjárt kezet csókol! Azért látszik az alá-fölé rendelési viszony... "Nekünk Brüsszel és a Pénzvilág nem diktálhat!" "Nem leszünk gyarmat!" Már tényleg nem...  "amikor a kormány pénze a bankároktól függ,
    akkor a bankárok, nem pedig a kormány irányít;
    a kéz ami ad, felette van a kéznek, ami kér.
    A pénznek nincs hazája; a pénzemberek nem hazafiak,
    és nincs becsületük,
    kizárólagos céljuk a nyerészkedés"
(Bonaparte Napoleon) A Fejér megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági szervének  Orbán Viktorról  1982. májusában készített környezettanulmányából:       „…esetenként öntelt, beképzelt, rátarti magatartást tanúsít...társaihoz való viszonyában néha képmutató, érdek centrikusság jellemzi. Képességeit közepesre értékelik…ideáljai…