Ugrás a fő tartalomra

Perge Ottó: Mi történhetett 1945. január 27-én Auschwitzban?


Ostoba ötlet volt éppen az auschwitzi munkatábor felszabadításának napját megtenni nemzetközi holokauszt-emléknapnak. Ugyanis, ha bárki is egy kicsit alaposabban utánanéz annak, pontosan mi is történhetett azon a bizonyos napon Auschwitzban, alighanem rövidesen holotagadóvá (kegyeletsértővé, nácivá, gyűlöletkeltővé, antiszemitává stb.) válik. Igaz, nincs a holokauszt-mitológiának olyan eseménye, melyről alaposabb vizsgálódást követően ne derülne ki valamiféle turpisság.
Abban egészen biztosak lehetünk, hogy az 1945. január 27-én, délután 3 óra körül az auschwitz-birkenau-i táborkomplexumba behatoló szovjet csapatoknak fogalma sem lehetett arról, hogy valamiféle „megszentelt helyre” lépnek be. A németek a korábbi napok folyamán elrendelték a láger kiürítését. Ami azonban a holokauszt-propagandisták számára roppant kínos, az nem más, mint hogy Elie Wiesel, a holokausztvallás élő „szentje” a La Nuit (Éjszaka) című visszaemlékezésében (1958-as első francia kiadás, 129-133. old.) leírja, hogy a tábor elhagyására készülődő németek a foglyoknak feltették a kérdést: a németekkel együtt nyugatra akarnak-e menekülni, vagy pedig bevárják a szovjet csapatok érkezését? Vagyis a korábban hosszú éveken keresztül a feltételezett gázkamrákban állítólag egymilliónál is több zsidót legyilkoló, gyermekeket élve a tűzbe dobáló, a szemtanúk szerint állatias kegyetlenségű SS-őrök választási lehetőséget biztosítottak az Auschwitz-Birkenauban fogva tartott 67 ezer fogolynak, és rájuk bízták, menni vagy maradni akarnak. Ha Elie Wiesel ezúttal kivételesen igazat írt, akkor a holosztori napjainkban hangoztatott változata körüli kételyek tovább erősödnek.
Márpedig ezúttal Elie Wiesel talán tényleg nem hazudott, ugyanis hivatalos dokumentum is létezik, amely bizonyítja, hogy a szovjet hadsereg Auschwitzba érkezésekor hozzávetőleg 7 és fél ezer fogoly tartózkodott a lágerben: 1200 beteg rab az auschwitzi táborrészben, 5800 személy (ebből 4 ezer nő) Birkenauban, 600, szintén beteg személy pedig Monowitzban várta be a szovjet erők érkezését. (A lágerben hátramaradt foglyok között 611 gyermek is volt, akiket valamilyen rejtélyes okból szintén nem gázosítottak el a nácik.) (http://www.nizkor.org/hweb/camps/auschwitz/crematoria/dismantling-destruction-01.html) Amennyiben a német őrszemélyzet tagjai valóban elkövették azokat a szörnyű bűnöket, amelyekkel vádolják őket, nem lett volna célszerűbb a saját szempontjukból, ha egyetlen „szemtanút” sem hagynak életben? Ha igaz, hogy az SS-katonák éveken keresztül élvezettel öldökölték a beteg, munkaképtelen rabokat a gázkamrákban, a Vörös Hadsereg közeledtével miért hagyták őket életben?
Akik pedig a németekkel az állítólagos „halálmenetekben” nyugat felé indultak, azokat sem mészárolták le. Elie Wiesel legalábbis túlélte a vonulást a kegyetlen nácikkal, és Buchenwaldban kötött ki, ahol is szörnyű tífuszjárvány pusztított a háború utolsó heteiben. (De Buchenwaldban gázkamrák – immár a hivatalos holotörténet állítása szerint - sohasem voltak. Ennek ellenére Wieselnek volt képe azt hazudni a Time magazin 1985. március 18-i számában megjelent interjújában, hogy Buchenwaldban „mindennap tízezer embert küldtek a halálba”. Ehhez képest a hivatalos áldozati szám 56 ezer, habár ez is alaposan túlbecsült adat. /r/39/41704/)
Az Auschwitz-Birkenauba bemasírozó szovjet katonák emberek meggyilkolására szolgáló „gázkamrákat” sem találtak, ugyanis az azoknak állítólag helyet adó krematóriumokat (valamint az úgynevezett két „parasztházat”) – a hivatalos holokauszt-mítosz szerint – a „visszavonuló német csapatok felrobbantották”. Egyes feltételezések szerint a IV-es krematóriumnak az október 7-i fogolylázadás következtében megrongálódott falait már október közepén elkezdték lebontani. December elején pedig egy 100-150 fogoly nőből álló csapat hozzákezdett a III-as számmal jelzett krematórium szétszedéséhez, és ugyanekkor zajlott a II-es krematórium lebontása is. Végül január 20-án dinamittal felrobbantották a II-es és III-as krematóriumot, január 26-án pedig – vagyis egy nappal a Vörös Hadsereg érkezése előtt – a levegőbe röpítették az V-ös krematóriumot – állítják hivatalos holokauszt-történészek. (Vannak viszont revizionisták, akik nem tartják bizonyítottnak, hogy a krematóriumokat tényleg a németek robbantották volna fel.) Természetesen nemcsak krematóriumokat, hanem más építményeket (őrtornyokat, egyes barakkokat, a kerítést stb.) is lebontottak a láger kiürítése folyamán.
Így tehát az 1943 tavaszán átadott négy birkenaui krematóriumnak (ezeket manapság Krema II, III., IV., V. elnevezéssel illetik) csak a romjai maradtak. A törzstáborban lévő „11-es blokknak” (fogolybarakknak is nevezték, ahol a hivatalos verzió szerint csak egyetlen elgázosítás történt, mégpedig a legelső, 1941 szeptemberében vagy októberében, amikor is „szovjet katonákon kísérletezték ki a gázkamrában történő gyilkolási mód hatékonyságát”), valamint a Birkenautól nyugatra található két, „gázkamrává” átépített „parasztháznak” („vörös és fehér ház”) pedig még nyoma sem maradt. Az egyetlen épen maradt krematórium (az Auschwitz I. számmal jelölt főtáborában található ún. Krema I.) hullakamrája (kiegészítve az egykori mosdóhelyiséggel, ugyanis a hullakamra és a halottak lemosására szolgáló helyiség falát valamikor lebontották) az, amelyet manapság gázkamraként mutogatnak. Itt a holokauszt-történészek többsége szerint 1942 elejétől (egyesek szerint már 1941 őszétől) zajlottak volna a kivégzések egészen 1942 decemberéig. (Az egyik legjelentősebb, és legbecsületesebb hivatalos holokauszt-történész, Jean Claude Pressac azonban úgy vélte, hogy a Krema I-ben csak néhány hónapon keresztül zajlottak az elgázosítások, és összesen legfeljebb 10 ezer embert gyilkoltak meg ott. Pressacnak ahhoz is volt bátorsága, hogy elismerje: semmiféle tárgyi vagy írásos bizonyíték nincsen a törzstábor krematóriumában működő gázkamra létezésére vonatkozóan. Lásd erre nézve Jean-Claude Pressac: Auschwitz. Technique and Operation of the Gas Chambers, 1989., 123. old.)
Az Auschwitz I-es táborrész krematóriumát valamikor 1943 első felében óvóhellyé alakították át (ebben egyetért a hivatalos holotörténészek és a revizionisták többsége). Amikor tehát a szovjet csapatok január 27-én beléptek Auschwitz-Birkenau területére, már csak az óvóhellyé átalakított I. sz. krematóriumot láthatták. (Amelyet azután – állítják a mítoszgyártók - a háború után „eredeti formájában állítottak helyre”.) De a szovjet katonák nem csupán „gázkamrákat” nem találhattak Auschwitz-Birkenauban, de „hullahegyeket” sem. Halottakra persze esetleg akadhattak, csakhogy azok semmi esetre sem lehettek az „elgázosítások” áldozatai. A holokauszt vallás papjai a nagy nyilvánosság előtt ritkán emlegetik, de „szakmai körökben” bevett dogmának számít, hogy Heinrich Himmler valamikor 1944 októberében (mások szerint novemberben) parancsot adott az elgázosítások beszüntetésére. (Mondanom sem kell, hogy a szóban forgó parancs is „elveszett”, csupán egy német katonatiszt kétséges hitelességű „vallomása” létezik róla. Ha ez a parancs valóban meglenne, akkor nyilvánvalóan senki sem tagadná az elgázosítások tényét.)
Régebben a holopropagandisták gyakran hangoztatták, hogy a „menekülő nácik” megsemmisítették a zsidók legyilkolására vonatkozó összes feljegyzést és iratot. Manapság ezt az ostobaságot már ritkábban mondogatják, mivel az Auschwitzba bevonuló szovjet katonák hatalmas mennyiségű iratot találtak, melyet azután annak rendje és módja szerint el is szállítottak Moszkvába. Hozzávetőleg 90 ezer oldal terjedelmű irategyüttesről van szó, melyet több revizionista és hivatalos holokauszt-történész is megvizsgált már – de nem leltek egyértelmű bizonyítékokat a gázkamrák létezésére vonatkozóan. Az pedig, gondolom, nem igényel magyarázatot, hogy egy ekkora mennyiségű dokumentumhalmazból aligha lehetett értelme fáradságos munkával kiválogatni a tömeggyilkosságra vonatkozó iratokat – mert ha a németeknek az „írásbeli bizonyítékok eltüntetése” lett volna a célja, akkor valószínűleg felgyújtották volna az egész irattárat. (Ami a „levágott hajat”, a „foglyok cipőit és használati tárgyait” illeti, szót sem igen érdemes vesztegetni rájuk: az a tény, hogy a foglyok haját egészségügyi okokból levágták, illetve hogy betegségek – elsősorban a tífusz – következtében elhunyt foglyok használati tárgyait esetleg összegyűjtötték, semmiféle „holokauszt-bizonyítéknak” nem tekinthető.)
A Vörös Hadsereg illetve a kommunista párt propagandistái persze tisztában voltak azzal, hogy a háborús lélektani hadviselés során a német koncentrációs táborok – köztük Auschwitz-Birkenau – kiemelt jelentőségre tett szert. Így hát a „tábor felszabadítását” követően sürgősen akcióba kellett lépniük annak érdekében, hogy a „németek vadállati kegyetlenségéről”, az „elkövetett rettenetes háborús bűncselekményekről” szóló híresztelések hitelességét megerősítsék. Hat nappal azután, hogy a szovjet csapatok uralmuk alá vonták az auschwitz-birkenau-i koncentrációs tábort, megjelent az első sajtótudósítás a szovjet központi pártlap, a Pravda hasábjain. A cikk írója, Borisz Polevoj haditudósító, a következőképpen tudósított „tapasztalatairól”:
„Az állandó jelleggel gázkamraként működő épületeket a tábor keleti részén átépítették. Kis tornyokkal és építészeti díszítményekkel látták el őket, így ártatlan garázsoknak tűntek… (A németek) elegyengették a halmokkal borított úgynevezett régi sírokat a tábor keleti részén, eltávolították és megsemmisítették a futószalagrendszer nyomait, ahol emberek százait ölték meg egyszerre elektromos árammal…” (Pravda, 1945. február 2.)
Ha a tábor területére belépő szovjetek egyértelmű bizonyítékait látták volna az elkövetett „rémtetteknek”, vagy legalább a tábor lakói pontos felvilágosítással szolgáltak volna a ténylegesen megtörtént „elgázosításokról”, akkor soha az életben nem született volna egy ilyen ostoba „tudósítás”, amelyet még a legortodoxabb holokauszt-történész is teljes képtelenségnek minősítene. Hiszen a háború óta senki sem beszél „tornyokkal és építészeti díszítményekkel ellátott gázkamrákról”, de idővel ejtették az „elektromos futószalagról” szóló történeteket is. A gázkamrákat a tábor „keleti részéről” (vagyis Auschwitz III-ból, más néven Monowitzból) pedig áthelyezték, kisebb részben az Auschwitz I. néven jelölt törzstáborba, nagyobb részt pedig az Auschwitz II. elnevezéssel illetett Birkenauba. Vajon Borisz Polevoj „haditudósító” honnan merítette az információit?
A holokauszt alaptételeit még a legtájékozottabb, legkritikusabb elmék sem merik kritikával illetni. Két okból. Az egyik az egzisztenciális félelem, hiszen mindenki pontosan tudja, hogy a kételkedőkre elbocsátás, sőt esetleg bírósági meghurcoltatás vár. A másik ok az évtizedek óta tartó, döbbenetes hatású agymosás, melynek nyomán sikerült lelkünk legmélyére elültetni azt a tévképzetet, hogy súlyos „kegyeletsértést”, sőt „halottgyalázást” követünk el, ha kételkedni merészelünk a hivatalos holokauszt-történetben. Ha az igazságot akarjuk végre megismerni, akkor előbb a saját szellemünket béklyóba verő belső kötelékektől kell végre megszabadulnunk.
Perge Ottó
/Forrás: Kuruc.info 2013.01.27./*B.Kiss-Tóth László

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A körmendi Tánczos-ügy

(A kép forrása: Kuruc.info) Szenzáció(!): -Megvan(nak)                                           a valódi gyermekgyilkos(ok)! Felháborító(!) -Tánczos Gábort ártatlanul ítélték el 13 évre, amelyből 10 évet le is ült! -az elkövető(k)  anyagát a hatósági gazemberek 50 évre titkosították! * Miközben az Orbán-kormány az 1998-as Aranykéz utcai robbantásos merénylet elkövetőit éppen napjainkban tartóztatta le, az ugyanebben az évben brutális kegyetlenséggel megölt körmendi 11 éves kislány, H. Zsófi valódi gyilkosát/gyilkosait futni hagyják. Az Újbuda Televízió múlt havi adásában az 1998-as nyomozás során közreműködő rendőrségi grafológus, dr. Lépold Józsefné megdöbbentő kijelentést tett: A valódi gyilkos már megvan, de 50 évre titkosították az ügyet! Mindez közvetetten alátámasztja a Magyar Jelen 2007-es oknyomozó riportját, ahol azt bizonyították, hogy egy befolyásos zsidó szekta gyilkolta meg rituális okokból a 11 éves kislányt. Tánczos Gábor pedig ártatlanul ült 10 évet.
Az 1998-as gyilkosságot ny…

FRONT könyvtár

A kommunista Keresztapa

"Orbán Viktor és Csányi Sándor kézfogása a bankvezetőkkel való találkozáson. Orbán az összes bankárral csak kezet fogott, a meghajlás csak Csányinak járt"... Óriási protokolláris baklövés így meghajolni, megalázó. Mindjárt kezet csókol! Azért látszik az alá-fölé rendelési viszony... "Nekünk Brüsszel és a Pénzvilág nem diktálhat!" "Nem leszünk gyarmat!" Már tényleg nem...  "amikor a kormány pénze a bankároktól függ,
    akkor a bankárok, nem pedig a kormány irányít;
    a kéz ami ad, felette van a kéznek, ami kér.
    A pénznek nincs hazája; a pénzemberek nem hazafiak,
    és nincs becsületük,
    kizárólagos céljuk a nyerészkedés"
(Bonaparte Napoleon) A Fejér megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági szervének  Orbán Viktorról  1982. májusában készített környezettanulmányából:       „…esetenként öntelt, beképzelt, rátarti magatartást tanúsít...társaihoz való viszonyában néha képmutató, érdek centrikusság jellemzi. Képességeit közepesre értékelik…ideáljai…