Ugrás a fő tartalomra

A körmendi Tánczos-ügy

 

(A kép forrása: Kuruc.info)
 
Szenzáció(!):
-Megvan(nak)                                           a valódi gyermekgyilkos(ok)!
Felháborító(!)
-Tánczos Gábort ártatlanul ítélték el 13 évre, amelyből 10 évet le is ült!
-az elkövető(k)  anyagát a hatósági gazemberek 50 évre titkosították!
 
*
Miközben az Orbán-kormány az 1998-as Aranykéz utcai robbantásos merénylet elkövetőit éppen napjainkban tartóztatta le, az ugyanebben az évben brutális kegyetlenséggel megölt körmendi 11 éves kislány, H. Zsófi valódi gyilkosát/gyilkosait futni hagyják.
Az Újbuda Televízió múlt havi adásában az 1998-as nyomozás során közreműködő rendőrségi grafológus, dr. Lépold Józsefné megdöbbentő kijelentést tett: A valódi gyilkos már megvan, de 50 évre titkosították az ügyet! Mindez közvetetten alátámasztja a Magyar Jelen 2007-es oknyomozó riportját, ahol azt bizonyították, hogy egy befolyásos zsidó szekta gyilkolta meg rituális okokból a 11 éves kislányt. Tánczos Gábor pedig ártatlanul ült 10 évet.

Az 1998-as gyilkosságot nyugodtan nevezhetjük a modern-kori tiszaeszlári bűnpernek. 
Toroczkai László a Magyar Jelen című lapban már 2007-ben közölt egy 2 részes, komoly kutatómunkára alapozott oknyomozó írást, amelyben azt bizonyította, hogy a gyilkosság miatt bebörtönzött Tánczos Gábor ártatlan, a valódi gyilkosokat pedig egy abban az időben Vas megyében járt belterjes, ám nemzetközi befolyással bíró zsidó szekta tagjai között kell keresni. Most mindezt alátámasztja az egykori nyomozásban közreműködő dr. Lépold Józsefné rendőrségi grafológus kijelentése, amelyet az Újbuda Televízió egyik adásában tett, egy hónappal ezelőtt. Dr. Lépold Józsefné egyébként már a nyomozás során - Tánczos Gábor írását tanulmányozva - arra a következtetésre jutott, hogy Tánczos Gábor ártatlan, a gyilkosságot valaki más követte el. Most pedig ki merte mondani azt, hogy a gyilkos már megvan, de 50 évre titkosították az ügyet! Ugyan miféle befolyásos gyilkos vagy gyilkosok lehetnek azok, akiknek a kedvéért 50 évre titkosíthatnak egy ilyen mocskos ügyet? Kísértetiesen emlékeztet ez minket az 1882-es tiszaeszlári perre.
Az Újbuda Televízió 2012.06.08-i alábbi adásában 22:33-tól kezdődik a lényeg:
Dr. Lépold Józsefné grafológus szerint nem Tánczos Gábor volt a 11. éves H. Zsófia gyilkosa. Megvan az igazi gyilkos, de az anyagot 50 évre titkosították!


Az alábbi linkeken pedig elolvashatják a Magyar Jelenben 2007-ben megjelent 2 részes oknyomozó riportot, amelyben Toroczkai László azt bizonyítja be, hogy nem Tánczos Gábor gyilkolta meg a 11 éves H. Zsófit, hanem vélhetően egy zsidó szekta. A cikk miatt egyébként a Magyar Jelen felkerült a nemzetközi zsidó szervezetek feketelistájára, ám nem cáfolták és néhány halálos fenyegetésen kívül, nem is perelték be a lapot. 
/Forrás: http://www.deres.tv/index.php?page=hir_showone&id=7029&aktiv_fomenu_id=2&aktiv_almenu_id=10 2012-07-25./                                *B.Kiss-Tóth László 2012.08.12. 
-----------------------------------------------------
De vajon, milyen cikk jelent meg Tánczos szabadulásakor?
Blogter.hu cikk

Titkos  videó Tánczos Gábor beismerő vallomásáról!

Írta Lenam több éve

Tánczos: "Nem szúrtam, hanem vágtam!". Megrázó videófelvételek jutottak az MTV Híradójának birtokába. Tánczos elismeri bűnösségét, és megmutatja, hogyan végzett a 11 éves kislánnyal!


Tánczos Gábor


A felvételen Tánczos Gábor látható, és hitelességét olyan tanúk támasztják alá, akik mindenre emlékeznek, de sohasem hallgatták ki őket. Kulcsfontosságú videófelvétel került a Híradó birtokába a tíz évvel ezelőtti körmendi gyerekgyilkossággal kapcsolatban. A felvételen Tánczos Gábor látható, és hitelességét olyan tanúk támasztják alá, akik mindenre emlékeznek, de sohasem hallgatták ki őket. Az emberölés miatt elítélt és idén januárban szabadult Tánczos ma is azt mondja, ártatlan.
Tánczos: "Nem szúrtam, hanem vágtam!"

Tíz évvel ezelőtt egy körmendi házban öltek meg a 11 éves kislányt. A gyilkosság másnapján egy helyi fiatalamber, Tánczos Gábor bement a rendőrségre és azt mondta, hogy látott egy gyanús alakot a ház körül. A tanúból később gyanúsított, majd vádlott lett. Tánczos a bíróságon visszavonta a rendőrségen tett beismerő vallomásait. Arra hivatkozott, hogy megverték.

Tánczos Gábort 1999-ben ítélték el a körmendi gyerekgyilkosság miatt. 13 évet kapott. Idén januárban feltételesen szabadult, azóta újra Körmenden él.

Ügyvédje szerint még nem vállalt munkát, az utcára sem szívesen megy ki. Telefonon tartja a kapcsolatot azzal a hölggyel, akihez korábban Ausztriába készült. Somos Zoltán hangsúlyozta: Tánczos Gábor még mindig ártatlannak vallja magát és ennek bebizonyításáért küzdenek. [hirado.hu]


 


Tánczos Gábor beismerő vallomása:



Két nappal ezelőtt a blikk.hu írta:

BUDAPEST–KÖRMEND – Napra pontosan 10 évvel a körmendi H. Zsófika (†11) meggyilkolása után titokzatos videofelvételek jutottak az MTV Híradójának birtokába. Úgy tudjuk: a képsorokon Tánczos Gábor (29) beismerő vallomása látható, amelyeken megmutatja a rendőröknek, hogy vágta el a kislány nyakát.
Zsófika még csak 11 éves volt

Tánczos Gábor. A közvéleményt teljesen megosztotta a borzalmas ügy: némelyek szerint az igazi gyilkost fogta el a rendőrség, mások úgy vélik, hogy Tánczos ártatlanul ült. Úgy tudjuk, hogy a Híradó birtokába jutott felvételek az első verziót támasztják alá.

A szerkesztőség szerint olyan képek is szerepelnek a kazettákon, amelyeket eddig nem hoztak nyilvánosságra. A Híradó még mérlegeli, hogy melyiket közölhetik. Úgy tudjuk, hogy a felvételeken Tánczos beismerő vallomása látható, feltehetően rendőrök, ügyvéd és hatósági tanúk jelenlétében. A kihallgatáson Tánczos elismeri bűnösségét, és megmutatja, hogyan vágta el H. Zsófi nyakát.

A Blikknek megszólalt az ügy egyik jó ismerője, aki elmondta: többször vették videóra Tánczos beismerő vallomását, ezért nem tartja kizárhatónak, hogy ezek valamelyike került az MTV-hez.

Informátorunk szerint Tánczos olyan részletekről beszélt vallomásaiban, amelyekről csak az elkövető tudhatott. Sőt az akkor 18 éves fiú egy háromnegyed oldalas bocsánatkérő levelet is írt H. Zsófi szüleinek. Tánczostól részleges ujjlenyomatot rögzítettek a lakásban talált cserépen, s a ruháján megtalálták Zsófika hajcsatjának egy apró darabját.

Kodba Ferenc, a Tánczos család által megbízott magánnyomozó is úgy véli: rendőrségi felvételek szivároghattak ki. – Nem tudom, hogy mi lehet a felvételeken, azt azonban tudom, hogy Tánczos Gábor visszavonta a beismerő vallomásait – mondta a magánnyomozó.

– Szerintem olyan felvételek is léteznek, amelyek Tánczos ártatlanságát bizonyítják, a bizonyítási eljárás során például H. Zsófiék lakásának elrendezéséről sem tudott pontos leírást adni. Tánczos Istvánné szerint ha valóban a fia bűnösségéről szól a videó, akkor az csak annak a jele, hogy az ügy egykori nyomozói szabadulása után is próbálják megnehezíteni Gábor életét.

– Miért nem mutatják be inkább a halottszemlén készült filmet? Azon jól látható, hogy Zsófi egy hosszú fekete hajszálat szorít a kezében. Az pedig nyilvánvalóan nem a fiamtól származott – háborgott az anya. [blikk.hu]


A körmendi ház, ahol a gyilkosság történt



A gyermekgyilkosság kronológiája
1998. április 1. Körmenden valaki brutális módon megölte a 11 éves Zsófikát.
1998. április 6. Tánczos önként jelentkezett a rendőrségen, mondván, akkor délután ő a barátjánál járt a negyedik emeleten, s gyanús hangokat hallott abból a lakásból, ahol később Zsófika holttestét megtalálták.
1998. április 20. Letartóztatták az akkor 19 éves Tánczos Gábort.
1999. november A Vas Megyei Bíróság első fokon kiszabott 14 éves börtönbüntetését a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte.
2001. február 14. Elsőfokú ítéletében 13 év börtönbüntetésre ítélte a Vas Megyei Bíróság Tánczos Gábort.
2002. február 5. A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta a körmendi gyermekgyilkosság ügyében a megyei bíróság elsőfokú ítéletét.
2005. június 1. Elutasította a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága a körmendi gyermekgyilkossággal vádolt Tánczos Gábor panaszát. Tánczos és védője azért adták be a panaszt, mert szerintük a bírósági eljárás nem volt tisztességes.
2008. január 2. A Fővárosi Bíróság helybenhagyta decemberi döntését, január
20-án hazatérhet a 9 éve raboskodó Tánczos Gábor.

Az ügy pro és kontra
Mi szólt tánczos ellen?
- A nyomozáskor többször beismerte tettét (vallomását később visszavonta).
- Tanúk állítása szerint Tánczos büszkén azt emlegette: becsapta a hazugságvizsgáló gépet.
- Zsófika pulóverén találtak Tánczos ingéből származó szálat, az ingen pedig
pulóverszálat.
- Tánczos ruházatán találtak a kislány lakásából származó mikronyomokat.


Mi szólt tánczos mellett?
- Nem találtak Tánczos Gábortól származó ujjlenyomatot, hajszálat, vér- vagy nyálnyomot a lakásban.
- Nem találtak vérnyomot a ruházatán.
- A kislány combján találtak egy hajszálat, a körme alatt vérnyomot, textilszálakat és festékszemcséket, amelyek egyike sem Tánczostól származott.
- Tánczos és a kislány ruházatát közös nejlonzsákban szállították. A szakértő szerint a nejlonzacskók elektrosztatikus feltöltődése révén a ruhák elemi szálai a kicsomagoláskor átkerülhettek egymásra.
- Az írásszakértő szerint kizárt, hogy gyilkos lenne.
- A gyilkosság indítéka máig nem derült ki.
- Sosem volt büntetve.

Tíz nagy kérdés a jogerős ítélet után
1. Aki életében először gyilkol, képes-e profin elvágni egy kislány torkát?
2. Ha valaki mélyreható sebet ejt, hogyhogy nem lesz véres a ruházata?
3. Egy tapasztalatlan „bűnözőnek” elég-e néhány perc, hogy egy véres gyilkosság minden nyomát eltüntesse?
4. Valaki egy gyilkosság után felmegy-e beszélgetni az ismerőséhez?
5. Aki életében először gyilkol, néhány perc múlva képes-e úgy viselkedni, ahogy máskor szokott?
6. Ha valaki elkövet egy véres gyilkosságot, bemegy-e tanúskodni a rendőrségre?
7. Ha valaki gyilkos, ugyanazokban a ruhákban megy be a rendőrségre, amelyekben tettét elkövette?
8. A valódi gyilkos jelentkezik-e önként hazugságvizsgálatra?
9. Miért nem találták Tánczos egyetlen nyomát sem a lakásban?
10. Kinek a hajszálát, bőr- és vérnyomát találták meg Zsófika körme alatt?

Kapcsolódó cikk:

/Forrás: movie.blogter.hu/*B.Kiss-TóthLászló

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A kommunista Keresztapa

"Orbán Viktor és Csányi Sándor kézfogása a bankvezetőkkel való találkozáson. Orbán az összes bankárral csak kezet fogott, a meghajlás csak Csányinak járt"... Óriási protokolláris baklövés így meghajolni, megalázó. Mindjárt kezet csókol! Azért látszik az alá-fölé rendelési viszony... "Nekünk Brüsszel és a Pénzvilág nem diktálhat!" "Nem leszünk gyarmat!" Már tényleg nem...  "amikor a kormány pénze a bankároktól függ,
    akkor a bankárok, nem pedig a kormány irányít;
    a kéz ami ad, felette van a kéznek, ami kér.
    A pénznek nincs hazája; a pénzemberek nem hazafiak,
    és nincs becsületük,
    kizárólagos céljuk a nyerészkedés"
(Bonaparte Napoleon) A Fejér megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági szervének  Orbán Viktorról  1982. májusában készített környezettanulmányából:       „…esetenként öntelt, beképzelt, rátarti magatartást tanúsít...társaihoz való viszonyában néha képmutató, érdek centrikusság jellemzi. Képességeit közepesre értékelik…ideáljai…

FRONT könyvtár